Monor Város Önkormányzatának energetikai korszerűsítése

Alapértelmezett színséma

ÜDVÖZÖLJÜK!


Tisztelt Monori Polgárok, Tisztelt Érdeklődők!

 

Dr. Zsombok László polgármesterÖrömmel tölt el, hogy köszönthetem Önöket honlapunkon, mely Monor egyes közintézményeinek energetikai korszerűsítésével foglalkozik. Engedjék meg, hogy pár mondatban bemutassam a projektet.

 

Az elmúlt években, a városban számos épület, közintézmény megújult, megszépült, némelyek új funkciót kaptak, illetve bővítve lettek. Ide lehet sorolni a könyvtár - zeneiskola épületét, a régi posta épületét, a Petőfi Óvodát, a Városháza épületét, vagy a Nemzetőr, illetve a Jászai iskolát. Több épület esetében többek között nyílászáró cserék és külső hőszigetelések is történtek. Ennek ellenére maradt még bőven olyan épület vagy épületrész, amely részleges vagy teljes felújításra szorul.

 

2015 júniusában döntött Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete arról, hogy pályázatot nyújtunk be három, a város tulajdonában lévő közintézmény részleges energetikai korszerűsítésére, mely egyúttal részleges felújítást is jelent. A KEOP-2015-5.7.0 jelű, "Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése" című pályázati felhívás lehetőséget biztosított arra, hogy a Monori Szakorvosi Rendelőintézet jelenleg használaton kívüli szárnya, a Kossuth Lajos Általános Iskola és a József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola épületeinek energetikai korszerűsítését megcélozzuk.

 

A pályázatunk Monor Város Önkormányzatának energetikai korszerűsítése címmel támogatásban részesült. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében a támogatás összege 149.993.086,- Ft, a támogatási intenzitás 100%. A támogatásból a rendelőintézet esetében a külső nyílászárók cseréjét, a födém és a pince födém hőszigetelését, a Kossuth iskola esetében az utcafronti külső nyílászárók cseréjét és a födém hőszigetelését, a gimnázium esetében pedig a fő épület külső nyílászáróinak a cseréjét, valamint az Ady utcai épületszárny homlokzati hőszigetelését tudjuk megvalósítani.

 

A beruházást Monor Város Önkormányzata saját forrásból, mintegy 34 millió forinttal egészíti ki, melyből úgy nevezett nem támogatott beruházási elemként a rendelőintézet belső felújítása valósul meg. Ennek eredményeként a volt védőnői szolgálat, a volt orvosi ügyelet és itt volt a gyermekorvosi rendelő épületrésze fog megújulni, átalakulni. A felújítás részeként megújulnak a falak, a padló, a födém. Megújul az épületrész elektromos hálózata, és részben megújul a fűtési hálózat is. A belső terek, helyiségek, nyílászárók az új funkcióknak megfelelően lesznek kialakítva. A tervek szerint a felújítást követően ide fog költözni a mentőszolgálat és a tüdőgondozó is.

 

A fenti beruházások eredményeként összességében nemcsak korszerűbb, energiatakarékosabb, hanem esztétikusabb épületeket is kapunk. Az ott dolgozók, tanulók, illetve az ott megforduló betegek vagy szülők barátságosabb, kulturáltabb körülményekkel fognak találkozni. Természetesen a fő cél az, hogy jelentősen alacsonyabb legyen az érintett épületek hőszükséglete, kevesebb legyen a fűtési költségük, gazdaságosabb legyen a fenntartásuk, mindezek által kevesebb legyen a levegőbe kerülő káros anyag kibocsátás.

 

A projekt koordinációjával a Monori Városfejlesztő Kft-t bíztuk meg. Ez a honlap a projektet mutatja be, lehetőséget ad az egész beruházás megismerésére.

A beruházás megvalósítása közös érdekünk. Kérem, támogassák valamennyien!

 

Dr. Zsombok László
polgármester


Aktuális

oldal:1/1 bejegyzés:1/1

A projekt 2015. 11. 30-án sikeresen lezárult

2016.08.02. 17:12
A projekt 2015. 11. 30-án sikeresen lezárult

A projekt 2015. 11. 30-án sikeresen lezárult. Megvalósításra került a Rendelőintézet, a József Attila Gimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola energetikai korszerűsítése. 2016. 05. 24-én megtörtént helyszíni ellenőrzés során semmilyen hibát, hiányosságot nem találtak. A projekt műszaki, pénzügyi, közbeszerzési és minden egyéb szempontból az előírásoknak megfelelően zajlott.

Értékelés: 1.82/22



Monor Város Önkormányzatának energetikai korszerűsítése
Kedvezményezett: Monor Város Önkormányzata

A project az Európai Únió támogatásával valósul meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

www.ujszechenyiterv.hu

Level Double-A conformance icon, W3C-WAI Web Content Accessibility Guidelines 1.0   Valid XHTML 1.0 Transitional   Valid CSS!
Check Accessibility WCAG 2.0 (Level AA)


Vissza a lap tetejére